Hat éve - Indulás (6. rész)

Kedves Olvasó!

Rövidke (na, jó, több hónap nem túl rövid idő) szünet után (újra) köszöntelek a blogomon. Ha visszatérő Manó vagy, sűrű bocsánatkérés zuhatagát zúdítom most rád és örülök, hogy ennyi idő után is velem vagy. Köszönöm! Ha ez az első alkalom, remélem elnyeri a tetszésed és csatlakozol!

Sok puszi!

- Jaj, Kicsim, meglátod majd, milyen jó buli lesz! - lelkendezett anyu, miközben fénysebességgel száguldottunk Brighton felé. Már vagy hatodszorra olvasta fel a három oldalas prospektust, ahol először pillantotta meg a lehetőséget: két felejthetetlen hónap az Atlanti-óceánon, majd a Földközi-tengeren!

Mosolyogva bámultam ki az ablakon. Alig várom, hogy végre kiérjünk a kikötőbe. Még emlékszem arra a délutánra, amikor anyu bejelentette, hajóútra indulunk a nyáron. Én éppen házit írtam a nappaliban, apu pedig egy sportmagazint lapozgatott. Anya amúgy is egy energikus és feltűnő jelenség, de amint becsapódott mögötte az ajtó, tudtuk, hogy valami nagyon izgalmas dolog történt vele. És igen. Nem kisebb meglepetéssel érkezett, mint egy két hónapos luxus hajóút hírével. Bár apu az elején ellenezte a víziszonya miatt, anyu addig győzködte, amíg bele nem egyezett.

És most itt vagyunk. A GPS szerint már csak tizenegy perc, és megérkezünk. Az izgalom adrenalinként öntötte el a testem. Alig bírtam megmaradni a fenekemen. Ezidáig is jártunk minden évben nyaralni, szebbnél szebb helyekre, köszönhetően apu feltörekvő hotelláncának, de eddig ez az első, ami igazán lázba hozott. Valahogy érzem, ez a nyár különleges lesz. Nem tudom megmagyarázni. Talán csak az újdonság varázsa, de akkor is reménykedek, hogy ezúttal valami különleges fog történni velem. Egy kéthónapos hajóút rengeteg lehetőséget rejt...

- Azt hiszem, itt vagyunk, Szépségeim - szólt apu, mire egy mozdulattal kioldottam biztonsági övem és előre nyomakodtam.

- Jééézusom! - visítottuk egyszerre anyuval. Ahogy apu üres parkolóhely után kutatott az utasoknak fenntartott, őrzött parkolóban, nem tudtam levenni a szemem a hajóról. Az Aquarius névre keresztelt óceánjáró mellett kis csónakoknak tűntek a jachtok és halászhajók. Olyan elegánsan, fenségesen lebegett a vízen, ahogy Erzsébet királynő vonul ki a Buckingham palota erkélyére. A félig fehér, félig fekete monstrum lágyan ringatózott a vízen, miközben megannyi ember sürgölődött körülötte, hogy felkészítse hosszú útjára.

Mikor apa leállította az autót, anyuval egyszerre pattantunk ki belőle. Minél hamarabb az Aquarius fedélzetére akartunk lépni.

Hűvös, lágy szellő hozta felém a tenger sós illatát. Miközben kiszedtük a bőröndöket a csomagtartóból, arról álmodoztam, hogy milyen lehet minden reggel a tenger illatára ébredni. Lehunytam a szemem. Szinte már úgy éreztem, ott vagyok a fedélzeten, amikor anyu megrázta a vállam.

- Rosie, Drágám, hajóútra megyünk! - sikítozott, akár egy tizenéves kamasz. Akár én. Örömmel csatlakoztam hozzá, amit apu bár ferde szemmel nézett, láttam rajta, hogy mosolyog.

- Gyertek, csajok, csekkoljunk be! - csak ennyit kellett mondania, mi máris felnyaláboltuk a cuccainkat és rohantunk a kikötő felé. De a lendület hamar megtört. Amint megláttuk a dokkon kígyózó sort, kissé lelankadt a hangulat.

- Azt hiszem, várnunk kell kicsit - mondta anyu könnyeden.

Aztán a kicsiből fél óra lett, majd egy, két óra. Na, jó, ez nem volt benne a prospektusban. Mondjuk gondolhattuk volna, hogy azért ilyen hatalmas ez a hajó, mert több ezer embert képes szállítani. Apu akármennyire is próbálta tartani bennünk a lelket, lassan kezdtünk elkedvtelenedni.

- Fel a fejjel - karolt át apu melegen - a tábla szerint már csak fél órát kell várnunk.

- Én már ezt a kicsit se bírom ki - huppantam le a bőröndömre. - Viszont... - gondolkodtam el - tekintettel arra, hogy már két órája várakozunk, ez meg se fog kottyanni.

- Ez a  beszéd, Rosie! - nyomott egy puszit anyu a homlokomra. Úgy tűnt, visszatért a kalandos, lelkes anya, amikor röhögés ütötte meg a fülem. A hangos nevetést egyenletes dobogás is kísérte. A zaj egyre közeledett, de nem láttam semmit. Felálltam és kidugtam a fejem a sorból. De ez rossz ötlet volt.

Ezután minden olyan gyorsan történt. Egy szürke pulcsis hát villant fel előttem, ami nagy erővel csapódott belém. Az ütközés hatására megtántorodtam, hátraléptem. Ekkor a lábam beleakadt egy sporttáskába és a következő pillanatban kicsúszott a talpam alól a föld.

Loccs.

Jéghideg víz ölelt körbe. A ruháim egy szempillantás alatt átáztak; a meglepődöttségtől felsikítottam, de ezzel a cselekedettel csak vizet nyeltem. Lefagytam. A fagyos víz megbénította minden idegem, nem tudtam megmozdulni. Mint egy nehéz, súlyos kő, lassan süllyedtem a tengerfenék felé. Aztán bepánikoltam. A levegőm elfogyott. Vadul kapálózva törtem a felszín felé, hogy újra oxigénhez jussak. Hosszú hat másodperc után végre előbukkantam. A lábammal rúgkapálva tartottam fenn magam, miközben próbáltam visszaköhögni a lenyelt, belélegzett vizet. Az az egy szerencsém volt, hogy tudok úszni és nem félek a víztől, különben ki tudja, mi történhetett volna.

- Rosie, Rosie! Istenem! - hallottam anyu összetéveszthetetlen szopránját a mólóról. - Ugye nem fulladt meg?! - zokogott.

- Drágám, nézd, ott van! - kiáltott apu. Ebben a pillanatban sikerült felnéznem rájuk. Több tucat aggódó és rémült arccal találtam szembe magam, többek között a szüleimével is. Egy arc viszont kilógott a többi közül. Egy barna hajú srác megállás nélkül vigyorgott. Látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést. Próbáltam jobban szemügyre venni, hátha rájövök, miért szórakoztatja ennyire szerencsétlenségem. Ekkor vettem észre a szürke pulóverét. Hiszen ő lökött meg! Miatta estem be, és még van képe kiröhögni! Mégis mit képzel magáról?!

Gondolom, feltűnhetett neki dühös arckifejezésem, mert megszólalt:

- Na, jó a víz? - kiáltotta oda, mint mellékes dolgot. Mintha olyan nagyon jól szórakoznék. Anyu hitetlenül nézett rá, de mielőtt kinyitotta volna a száját, hogy megvédje egyetlen lánya becsületét, apu megfogta a karját és a fülébe súgott valamit. Mikor befejezte mondandóját, anya kordába szedte indulatait és bátorítóan rám nézett. Nem értettem, mi lelte hirtelen, de fájt, hogy nem kapta le a srácot mind a tíz körméről.

A segítség szerencsére már úton volt. Alig pár perc múlva egy mentőcsónak jelent meg mellettem. Mivel az Aquarius mellett álló hajó túl közel volt, dobtak nekem egy mentőövet, amibe belekapaszkodtam és vártam, hogy behúzzanak.

Csak akkor tűnt fel, mennyire hideg is volt a víz, amikor partra szálltam. Amit a megérkezésünk pillanatában hűvös, lágy szellőnek tituláltam, most éles karmaival mélyen belém mart. Csak nagy nehezen tudtam előre haladni, majd' megfagytam. Mivel az eget szürke esőfelhők takarták, nem sokat segített a felettük szikrázó nap.

De anyu már úton volt a segítséggel.

- Nagyon megijesztettél minket! - tekert körbe egy takaróval. Majd még eggyel. És még eggyel. Kezdett átjárni a meleg. - Megvagy? - rimánkodott, közben apu átölelt, hogy még több melegség járjon át.

- N-n-n-nem t-t-t-tudom-m-m - reszkettem. Az aggódó tömeg, ami a mólóról kísérte figyelemmel a balesetem, kezdett körénk gyűlni, közöttük Mr. Kárörvendő Szürke Pulcsival.

- Sajnálom, hogy meglöktelek - mondta nekem, de a megbánás csekély jelét se véltem felfedezni az arcán. Bár komolyan tekintett rám, a szemében csibészes fény villant.

- Én is hadd fejezzem ki mély sajnálatom. Ígérem, több ilyen baleset nem fordul elő. A fiam a továbbiakban oda fog figyelni - lépett elém egy őszülő, zöld szemű férfi egy nővel és egy kislánnyal az oldalán.

- S-s-semmi b-b-b - hebegtem, de a mondat fele lemaradt.

- Bár a pillanat nem a legalkalmasabb, de hadd mutassam be Mr. Matthew Mayfaire-t és Mrs. Lilla Mayfaire-t. Mr. Mayfaire vállalta a Ward Hotel and Spa európai hoteleinek felhúzását - mondta apa, mire a vacogás is megszűnt hirtelen. Ennek a férfinak köszönheti apu, hogy terjeszkedhet. Ha nincs Mr. Mayfaire, apu talán becsődöl, és az angliai hoteleit is bezárhatta volna. Anyu hívta meg őket erre az útra, hogy tartsanak velünk, afféle ünneplésként.

És ekkor esett le. Ha ez a férfi is elnézést kért a kellemetlenségekért, akkor...

- Ő pedig Chace Mayfaire, Mr. Mayfaire fia - mutatott Mr. Kárörvendő Szürke Pulcsira.

- Örülök a találkozásnak, Rosie - nyújtotta a kezét nyájasan. - Micsoda kaland lesz ez az utazás veled és a családoddal!

Az érzés, ami azt súgta, hogy ez egy különleges és izgalmas nyár lesz, nem hazudott. Csak  épp azt nem sugallta, hogy negatív értelemben.