2016. november 5., szombat

Houston, baj van! (5. rész)

Szép napot mindenkinek! :)
Tá-tá-tááám, az ötödik rész. Remélem, ez is legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint az előző. Mindenesetre, tudassátok velem ha igen, de akkor is, ha nem.
xx


Hajnali négykor megszólalt az ébresztőórám. Ki se nyitottam a szemem, úgy csaptam le a gombokra, remélve, abba hagyja a vijjogást. Próbáltam újra álmot erőltetni a szememre, de sehogy se sikerült. Pár perc vergődés után megelégeltem a dolgot. Zsongó fejjel ültem fel az ágyban. Egy korty alkoholt sem ittam az este, mégis, alig hallottam a gondolataimat. Talán a stressz tette, amit Jasmine eltűnése, Brandon megjelenése és Chace kelletlen színre lépése okozott. De az alig négy óra alvás is közrejátszhatott a dologban.
A vekker éles hangja újra a levegőbe hasított. Összerezzentem. Élettelen testem valahogy mozgásba lendült. Kibattyogtam a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Csak álltam ott a zuhanyrózsa alatt és vártam, hogy az agyam működésbe lépjen. Lassan felderengett minden részlet a buliról, de inkább nem akartam rágondolni. Csalódtam Jasmine-ben. Csak úgy, egy szó nélkül ott hagyott. És engem még érdekelt, hogy merre van, nem esett-e baja! Aztán Chace... Legvadabb álmaimban se gondoltam volna, hogy így találkozunk újra. Akármennyire is akartam semmissé tenni az estét, már megtörtént, nem volt vissza út.
Tehát készülődtem. Felfogtam a hajam és kontyba csavartam. A sminkkel nem volt kedvem bajlódni - bár kellett volna -, ezért csak felöltöztem. Egy világos farmert húztam magamra egy bordó, kötött pulcsival és fehér Converse tornacsukával. Miután csekkoltam a kinézetem a tükörben, úgy döntöttem, jobb, ha nem is bámulom magam tovább. Inkább felkaptam a táskám és elindultam a Régiségek Honába. Kezdődhet egy újabb fárasztó nap.


Reggel hatra érkeztem meg a boltba. Mire odaértem, már várt a szállító egy újabb adag, áporodott szagú csecse-becsével. Miközben kipakoltam az új szerzeményeket a boltba, halkan szidtam a főnököm, mert rám bízta ezt a dolgot, nem pedig valaki másra. Aztán, csak hogy rosszabb legyen a napom, Caroline, a munkatársam telefonált, hogy nem tud nyolckor kezdeni: a tíz éves kislánya bárányhimlős lett. Bár egyáltalán nem voltam oda az ötletért, hogy tartsam a frontot, amíg ő orvoshoz viszi a lányát, megértettem a helyzetét. A fiúk is elkapták már, ráadásul egyszerre. Szörnyű volt, és nekem is jól jött volna egy segítő kéz.
De miután megérkezett Caroline, már szaladhattam is tovább. A következő célom a szolgáltató volt. Új telefon kellett, mivel az előző csúnya véget ért. Kis kiabálás után ugyan, de sikerült meggyőznöm az eladót, hogy a pár hónapos telefonomnak nem lett volna szabad egy kis eséstől így ripityára törnie. Fáradozásom meghozta a gyümölcsét: az eredeti ár feléért vehettem meg ugyanazt a telefont.
Ezután az egyetemre siettem. Nem lett volna tanácsos megint kihagyni az órákat, így szorgalmas diákként elkértem a professzortól a tegnapi anyagot és ma is gondosan figyeltem minden szavára. Kisebb szerencsével még Ericet és Cassie-t is elkerültem. Bár egy pillanatra összeakadt a tekintetünk és ők szólásra nyitották a szájukat, én nem voltam kíváncsi rájuk. Elrángatnak bulizni, és amikor bajban vagyok még csak fel sem veszik a telefonjukat? Szép barátok.
Végül egy egész napos rohanás után délután ötkor estem be a srácok sulijába. Miután a tanárnővel megbeszéltem minden fontos dolgot, ami előző nap elhangzott a szülőin, két kis lurkómmal kéz a kézben sétáltam ki a kocsihoz.
- Akkor irány haza! - pakoltam be a táskáikat és uzsonnás dobozaikat a csomagtartóba.
- De Rosie! - nyafogott Noel. - Azt mondtad, ma elmegyünk és veszünk Buck kapitánynak egy új űrhajót!
- Igen, este Áfonya Maci mellett kellett aludnia és nem tetszett neki! - csatlakozott Nate is. Sóhajtva hunytam le a szemem. Tény és való, ezt ígértem. Amikor ide tartottam, reménykedtem, hogy a fiúk eléggé fáradtak lesznek ahhoz, hogy előbb ágyba kerüljenek, ezáltal én is. De ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó.
- Igazatok van - dörzsöltem meg a tarkóm. Szemernyi kedvem se volt a játékboltban cirkálni, de mit tehettem volna. Nem mondhattam nemet annak a két reménykedő szempárnak. - Szálljatok be, megyünk a plázába.
Az öcséim ujjongva nyitották ki az autó hátsó ajtóit. Alig pár másodpercen belül már ki is hajtottam az iskola kapuin azon gondolkodva, vajon az esti fürdésnél miért nem ilyen gyorsak. De a szuper gyors kezdőlökés után belassultunk. A belvárosban iszonyatos dugó volt, mindenki éppen hazafelé igyekezett. Másfél órányi dudálás, üvöltő zene és az ikrek vitatkozása után úgy döntöttem, nincs elég energiám ahhoz, hogy elvezessek a szokásos és jól bevált Richmond plázáig. Most megelégszem a legközelebbivel is. Az ikreknek úgyse tűnik fel.
Annyi szerencsém volt a boltban, hogy a fiúk semmi mást nem tartottak szem előtt, csak azt, hogy Buck kapitány ma este a kabinjában aludjon, ezért nem vették észre se az óriás lego darut, se az életnagyságú gumimacit. Amikor viszont megvettük a Galaxis Óriását és elmúlt az újdonság varázsa, hirtelen minden elkezdte őket érdekelni.
- Rosie, nézd, ott egy ugráló vár!
- Vattacukor, Rosie, vegyél nekünk!
- Azta, kijött az új X-Box játék! Rosie! Vedd meg, kérlek, vedd meg nekünk!
Persze egyik válaszom se nyűgözte le őket. A hetedik könyörgőroham után végül beadtam a derekam.
- Egy fánk. Ennyi. Azután megyünk haza, világos? - néztem rájuk fenyegetően.
- Igen. - bólogattak angyalian. Akármilyen fáradt is voltam, elképesztően édesek voltak azokban az iskolai egyenruhákban, csillogó szemmel és aranyos mosollyal. Mint két kis ártatlan kiscsibe.
- Indulás - mosolyogtam rájuk megenyhülve. Kézen fogtam őket és együtt megkerestük az éttermeket. Hétköznap este lévén nem volt nagy tömeg, még válogathattunk is, hova ülünk be.
- Ott van fánk! - kiáltott fel Noel és egy Orange nevű kávézó felé sietett. Mikor én odaértem, már a pultban virító fánkokat vizslatták.
- Na, melyiket szeretné... - kérdeztem, de a mondatom félbe maradt. A hosszú L-alakú pult túlsó végén kinyílt az ajtó és egy ismerős arc lépett ki rajta. Leesett állal bámultam. Csak nekem lehet ilyen szerencsém! Mintha az univerzum direkt akarna kiszúrni velem. Még azelőtt el kell tűnnünk, hogy észre vesz minket.
- A túl oldalon láttam egy fagyizót. Aki előbb ér oda, választhat egy extra finomságot a fagyijára - vesztegettem meg az ikreket a tudtuk nélkül. Mindkettőjük arca felderült és mohó csillogás ébredt a szemükben. Ám ekkor egy mély hang közbe vágott.
- Nekünk is van fagyink - villantott díjnyertes mosolyt Chace.
- Szuper - dünnyögtem.
- Szuper! - ujjongtak a fiúk valamivel lelkesebb hangon, mint én.
- Milyen jó látni téged, Belle - mondta Chace, majd lazán át ugrott a pult felett.
- Ez nagyon menő volt! - szólalt meg Nate áhítattal a hangjában. - Hogy csináltad?
- Napi két óra edzés - guggolt le a Nagymenő az öcsém elé. - Na és persze, sok brokkoli - kacsintott rá, mire Nate olyan tekintettel nézett rám, mint aki brokkolit akar vacsorázni. Arra befizetek.
- Ki ez a két jó kiállású fiatalember? - érdeklődött immár tőlem a fiúk aktuális hőse.
- Ők itt Nate és Noel - tettem a kezem a vállukra. - Az öcséim.
- Nagyon örülök, fiúk - rázott velük kezet Chace, amitől a srácok valószínűleg nagynak érezték magukat. - Ott a fagyis pult hátul. Menjetek, nézzétek meg, mit szeretnétek. Plusz egy gombóc ajándék - suttogta. Noel és Nate meg se várta az engedélyem, már loholtak is a fagyos finomság felé.
- Plusz egy gombóc ajándék? - hitetlenkedtem.
- Olyan szigorú vagy, csak gyerekek - ráncolta a szemöldökét. - Amúgy, már azt hittem, kipottyantottál két kölyköt. Akkor értettem volna, mire fel volt az a nagy sietség tegnap este - lökte meg a könyököm kihívóan.
- Kinézed belőlem? - háborodtam fel.
- Nem, ezért is lepődtem meg. Te túl múlt századi és karót nyelt vagy a tini terhességhez.
- Te meg bunkó! - kiáltottam fel, mire egyből mindenki felém fordult.
- Csúnya szó! Tíz penny a befőttes üvegbe! - szólt rám Noel.
- Jó fej kissrác! Bírom - röhögött Chace.
- Fogd be - préseltem ki a fogam között idegesen. Alig öt perce akadtam belé és máris megalázott egy kávézónyi ember, na, meg az öcséim előtt.
- Látod, újra összefutottunk - csevegett tovább a fiú. Mintha csak olvasna gondolataimban. - Milyen jó, hogy nem vettél mérget az utolsó találkozásunkra. Hacsak nem direkt vagy itt...
- Mégis honnan tudnám, hogy hol dolgozol? Csak a véletlennek köszönd... Amúgy is, miért futkosnék utánad?
- Mert titokban vágysz rám és azóta se tudtál elfelejteni... - jött olyan közel, hogy alig tudtam ráfókuszálni. Egyenesen a szemembe nézett, amitől kicsit összeugrott a gyomrom. Megrémültem a hirtelen közelségétől, így gyorsan hátraléptem. De amilyen ügyetlen vagyok, fenn akadtam egy bárszékben és majdnem padlót fogtam.
- Óvatosan, Belle, ez nem játék - kapott utánam Chace, kárörvendő csillogással a szemében. Dühös pillantással ráztam le a kezét magamról, majd az ikrek után indultam. Mégis hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Miért hagytam, hogy zavarba hozzon? Mérges voltam, amiért így elhagytam magam, csak azért, mert betolakodott az intim szférámba.

Miután az ikrek kiválasztottak fejenként két ízt, Chace betartotta az ígéretét és megtoldotta mindkettőjükét egy gombóc csoki fagyival. Mikor megkapták a tölcsért, leültek egy asztalhoz.
- A hölgynek mit szabad? - tudakolta túl illedelmesen.
- Egy számlát - vágtam rá, hogy rövidre zárjam a beszélgetést.
- Akkor két gombóc levendula rendel - hagyta figyelmen kívül, amit mondtam. - A ház ajándéka.
- Mondd, miért lettél hirtelen ilyen kedves? Tegnap hazavittél, ma pedig ingyen fagyival szolgálsz. Nem értelek - ráncoltam a szemöldököm. Erősen koncentráltam, hogy kiolvassak valamit abból a zöld szempárból.
- Mondd, miért vagy ilyen rideg és távolságtartó? Tegnap minden szó nélkül elküldtél, ma meg lebunkóztál az öcséid előtt. Nem értelek - könyökölt a pultra. Szája sarkában játékos mosoly bujkált. Mintha olyan vicces lenne, hogy egy papagáj szerepében tetszeleg.
- A hajóúton...
- A hajóút, a hajóút! Miért nem lépsz túl rajta? Miért nem próbálhatnánk meg újra, tiszta lappal ezt az ismerkedés dolgot? - tárta szét a karját.
 - Mert ha akkor is átvágtál, most is át fogsz! Új lap, más leszek... Persze! Tudod hányszor hallottam már? - tört ki belőlem. Arcáról eltűnt a kacér fény. Lelkem kis fémdobozán alig látható, de nagyon is érezhető repedés keletkezett. Akár egy hajszál, de ez is sokat jelentett.
Levágtam az pultra egy jelképes összeget, majd elviharzottam.

4 megjegyzés:

  1. Még mindig imádom. :) Bár szerintem nem is fog változni. Azért nagyon kíváncsi vagyok, mi történt Belle és Chace között. Remélem hamarosan kiderül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Writer Girl! Ne haragudj a megkésett válaszért, de személyes dolgaim miatt nem jutott idő a blogra. Két dolgot viszont megígérek neked, hogy hamarosan kiderül és már jövő hét szombaton jövök új résszel. Remélem, visszalátogatsz még. :) puszi

      Törlés
  2. Én nem tudom mi történt vagy eddig mi a sztori, de Chace-en behaltam :D Szerintem életemben nem röhögtem ennyit semmin se. Néha olyan cuki *-* Na megyek is és gyorsan elolvasom a többit! :D

    xoxo
    Berry(Appleblues)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon aranyos vagy (bocsánat késői válaszomért)! Remélem, sikerült elolvasni a részeket, kövi szombaton érkezek a kövivel! ;) puszi

      Törlés

Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów
CREDITS
Png Pattern